Falcsik Mari: SZEPTEMBERI KISFIÚSÓHAJ

szép volt idén a nyár nagyon szép

most ősz van és az iskolák megint kinyitva
sötétlő szájuk elnyeli
mindazt mi kéjes volt a nyárban
követ vizet füvet csigát kalandot
biciklit nagypapát napot
lábujjak közé torlódó lágy sarat
most megint itt torlódnak újra
maguk nyarából visszatért barátok
a nagy cethal gyomrában zsúfolódva
a többi kis jónások is mind
rajtuk is még ott a nyár barnás kosza
az ő hangjuk is még fagylalttól
szabadságtól rekedtes
talán majd ővelük
talán még nem mind lett áruló
bár a kitartó hősök száma egyre fogy
amint a nyurga centiméterek gyarapszanak
idén talán már ő is
talán ha sűrűsödnek izmai
talán ha gyűlő-nyúló centik őt is megváltják
s vajon mire
amire mind a nagyfiúkat
kiknek szemében testük felismert szégyene
kiknek már világos hogy más más a lényeg
nem elmélyült figyelme sok fontos dolognak
nem kőben vízben napban csigában
a lényeg másutt búvik más kalandban
hangos fiúk anyák fontoskodó beszéde
lányok vihánca rejti

Falcsik Mari: GYEREKSZOBA

olyan kályhánk volt mint egy kis kövér kutya
és úgy is kellett gondoskodni róla
peckes kis ajtaját éhesen nyitotta
hogy tömjük újsággal hordóhasát
boltíves kézzel védtük a gyufa lángját
egymásnak hajolva lestük megfogant-e
éjjel meg riadva bámultuk hogy izzik
nyitott rostélyból rőt árnyék vetült
ingó ábrát hintált az utcalámpa
plafonra kintről nyúlós árny szaladt
szemközt a fák dühödten tiltakoztak
pofozkodó szél cibálta őket
lombjukban rémek tövükben farkasok
hiába emelet könnyen fölrepülnek
nagykapunk ott lenn hiába zárva
jönnek beúsznak mint a fénynyaláb is
s ha mégsem jönnek hát akkor beúszik
a félelem hogy bármikor jöhetnek

Falcsik Mari: DALOCSKA AZ ELSZÖKŐ IDŐRŐL

fonák bölcsesség az emberé
mikorra kissé már pedzené
úgy kapja meg mint fölöslegest
próbáját nem bírja már a test

gyűlnek az évek apad a lét
tanuld a létidő tételét
minő Isten-vetette csel:
ahogy gyarapszik úgy fogy el